
Az Európai Unió tényleg azt tervezi, hogy a következő költségvetéséből 290 milliárd eurót - azaz a büdzsé 29 százalékát - előirányozza Ukrajna számára? Nem, ez nem igaz: Az állítás tévesen számol azzal, hogy az EU a Globális Európa Eszköz 190 milliárdját küldené Kijevnek, miközben ezt a pénzt valójában más régiók között szeretné elosztani. Emellett a matek sem jön ki: az egész költségvetés majdnem 2000 milliárd euró lenne, aminek nem 290 milliárd a 29 százaléka.
Az állítást Hollik István, a kormányzó Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője tette közzé egy TikTok videóban 2025. július 19-én a "Szemrebbenés nélkül okoznák az EU vesztét!" felirattal (archiválva itt). A videó elején Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét láthatjuk, amint arról beszél, hogy az EU 100 milliárd eurós támogatást tervez Ukrajna számára. Ezután Hollik a következőket mondja:
Azért van abban valami szürreális, hogy Ursula von der Leyen a világ legtermészetesebb dolgaként beszél arról, hogy a következő költségvetésből a nem tag Ukrajna 100 milliárd eurót fog kapni. És ha ehhez még hozzászámítjuk azt a 190 milliárdos alapot, amit a szomszédos országok csatlakoztatására szánnak, ami egyértelműen Ukrajnát jelenti, akkor kimondhatjuk, hogy összesen 290 milliárd euró, azaz a költségvetés 29 százaléka menne Ukrajnába. Szóval ezért mondjuk azt, hogy ez a tervezet még viccnek is rossz.
Így nézett ki a videó TikTokon e cikk megírásakor:
(Forrás: TikTok képernyőmentés. Készült: 2025. július 29., kedd, 14:04:56 CET)
Az Európai Bizottság egy összesen 1984,89 milliárd eurós (körülbelül 783 132 milliárd forintos) költségvetési tervet mutatott be 2025. július 16-án az EU 2028 és 2034 közötti pénzügyi ciklusára. A javaslat 100 milliárd eurót különít el az Ukrajna-eszköz számára, amivel hosszútávon támogatni kívánja a háborúban álló országot.
Hollik a szomszédos országok csatlakozására szánt 190 milliárd eurós alap alatt minden bizonnyal a Globális Európa Eszközt érti, azaz az EU nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó programját. Erre a tervezett költségvetés 190 milliárd eurót irányzott elő, az infláció várt hatását kiigazítva 200 milliárdot (lásd a 30-31. oldalt, archiválva itt).
Annak ellenére, hogy a Globális Európa kezelné az Ukrajnának szánt 100 milliárd eurót, az eszköz 190/200 milliárd eurós büdzséje nem tartalmazza ezt az összeget. Az Európai Bizottság egyik szóvivője a Lead Storiesnak elmondta egy 2025. augusztus 4-én küldött emailben, hogy az ukrán tétel "a teljes csomag különálló részét" képezi. A Bizottság javaslatának a második oldala alján elmagyarázza, hogy Ukrajna forrásai az EU-költségvetés mozgásteréből származnak (angolul "headroom"), avagy a tagállamoktól a költségvetésbe adott forrásokon felül rendelkezésre álló pénzösszegből (a Lead Stories fordítása angolról, archiválva itt):
Tekintettel az igények nagyságrendjére és kiszámíthatatlanságára, Ukrajna újjáépítési és csatlakozás előtti támogatása az MFF [Multiannual Financial Framework, avagy a 2028-2034-es költségvetés] plafonján felül lesz finanszírozva (az MFF úgynevezett "mozgásteréből"), és a Globális Európa programon keresztül lesz végrehajtva.
Tehát a javaslat szerint a Globális Európa Eszköz 190/200 milliárd euróját hat kedvezményezett kapnák majd meg (más európai országok; a Közel-Keleti, Észak-Afrikai és az Öböl-menti térség; Szubszaharai Afrika; Ázsia és a Csendes-óceáni térség; Amerika és a Karib-térség; valamint az ügynevezett "felmerülő kihívásokra és prioritásokra vonatkozó tartalék"). Ezt mutatja be az Európai Bizottság az eszközt magyarázó térképe, melyen a Globális Európa nem Ukrajnának szánt pénzei 200.2 milliárd eurót tesznek ki (archiválva itt):
(Forrás: commission.europa.eu képernyőmentés. Készült: 2025. július 23., szerda, 10:47:54 CET)
A költségvetési javaslatban található táblázatban is látszik, hogy az Ukrajna-eszköz 100 milliárd eurója a 1984,89 milliárd eurós költségvetési plafonon felül található (lásd a 30-31. oldalt, archiválva itt). A tervezet szerint (16. oldal) az Ukrajnának nyújtott támogatás egy része hitel lesz, aminek az összegét a tagállamok közös kölcsönfelvétellel teremtik majd elő. Ennek a kölcsönnek a biztosítéka lesz a költségvetés "mozgástere."
Természetesen, mindez nem jelenti azt, hogy Ukrajna legfeljebb 100 milliárd eurót kaphat az EU-tól a 2028-2034-es költségvetési ciklusban. A további lehetséges pénzösszegek azonban jóval kisebbek lennének, mint a Hollik István által említett 190 milliárd euró. Például Ukrajna katonai támogatást is kaphat az Európai Békerettől, melynek a tervezet szerint 30,5 milliárd euró áll majd a rendelkezésére a hétéves időszak alatt (archiválva itt). A Bizottság nem kizárólag Ukrajnának szánja ezt a pénzt és kifizetése a szükségletektől függ. Ráadásul a Békekeret finanszírozása szintén az EU tervezett büdzséjén kívülről, a "mozgástérből" származna.
Hollik egy százalékszámítási hibát is vétett. Ha igaz lenne, hogy az EU költségvetése 100+190 milliárd, azaz 290 milliárd eurót tett félre Ukrajnának, ez akkor sem a teljes, majd 2000 milliárdos költségvetés 29 százaléka, csupán 14,5 százaléka lenne. Az Ukrajna Eszköz 100 milliárd eurója a költségvetés 5 százaléka, de ahogy ezt korábban kiemeltük nem a költségvetés 2000 milliárdos kerete, hanem a hozzá kapcsolódó mozgástér biztosítja.
Hasonló számokkal próbál bizonyítani egy hasonló állítást Hortay Olivér, a kormányt támogató Megafon Központ influenszere (archiválva itt), valamint Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (archiválva itt). Orbán Viktor miniszterelnök is arról beszélt az erdélyi Tusványoson, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, 2025. július 26-án, hogy az EU a következő költségvetésének 20 százalékát Ukrajnába küldené (archiválva itt).
A Lead Stories az Európai Unióval kapcsolatos állításokról szóló további tényellenőrzései itt olvashatóak, az Ukrajnával kapcsolatos állításokról szóló tényellenőrzései pedig itt.